2012. december 20., csütörtök

Karácsonyi nagybevásárlás az interneten

Felmérések szerint minden harmadik magyarországi internethasználó vásárolt már online áruházban, ez első hallásra elég jó aránynak tűnhet, ám ha figyelembe vesszük az EU-s átlagot, kiderül, hogy ez alig több, mint az ott mért átlagnak a fele. Míg hazánkban az internetezők 32 százaléka, addig az Európai Unióban a felhasználók 58 százaléka rendelt már a világhálóról az elmúlt egy év során– derült ki az Eurostat legfrissebb adataiból.

Tavaly a teljes magyar kiskereskedelem 2,4 százaléka zajlott online módon, ami mintegy 155 milliárd forintnyi árut jelent. Idén Karácsonykor azonban akár 2,5 millióan is vásárolhatunk az interneten keresztül – legalábbis, ha hihetünk a G Data vírusirtó szoftvereket gyártó cég legújabb felmérésében tett jóslatának.

Jól látható, hogy egyre inkább teret hódító és megállíthatatlanul fejlődik az online kereskedelem, bár sajnos ez a javuló tendencia az FMCG területén még csak halványan körvonalazódik. Vannak ugyan próbálkozások, több kereskedelmi lánc is fontolgatja vagy éppen bevezeti a magyarországi indulást, teljes szortimentet mind ez ideig azonban egy online bolt kínál, ez pedig nem más, mint a G-Roby.

A GRoby idén ünnepli 20. születésnapját ünnepli. Az élelmiszer-nagykereskedő nyolc évvel megalakulása után lépett be az online térbe, így többek között éppen az internetes vásárlás lehetőségét kínálva sikerült meghatározó pozíciót kivívnia magának az élelmiszeriparban. Az éves szinten hatmilliárd forint bruttó forgalmat lebonyolító üzletlánc online szolgáltatása piacvezetőnek számít saját szegmensében - állítja a GRoby.

Az NRC egy évvel ezelőtti felméréséből egyértelműen kiderül, hogy bizony az élelmiszer - online értékesítési szempontból - korántsem olyan egyszerű termék, mint amilyennek első látásra tűnik. Bár kedvenc, megszokott márkáink, termékeink kiválasztása és megrendelése egy könnyen átlátható webáruházból kockázatmentes műveletnek tűnik, ezeknél a termékeknél azonban a kézzelfoghatóság hiánya sokkal erősebb korlátként jelenik meg a hazai vásárlók fejében, mint más árucikkek esetében. A kulcsszó a bizalom, illetve annak hiánya: a magyar internetezők jelentős része ugyanis meg van róla győződve, hogy az online élelmiszeráruházak nem a legfrissebb árut szállítják ki a vevőiknek, így nem csoda, hogy a netes élelmiszervásárlás egyik legfontosabb hátrányának is azt érzik, hogy nincs lehetőségük ellenőrizni a termékek lejárati idejét. Ugyanakkor – természetesen, mint mindennek - előnyei is vannak annak, ha online boltból szerezzük be élelmiszereinket. Ez pedig elsősorban a kényelem.

Nagy Sándor, a GRoby ügyvezetőjének tapasztalataik szerint a vásárlók elsősorban a havi nagybevásárlásaikat intézik online házhoz szállítás segítségével. A legkeresettebb termékek közé a nehéz és nagy kiszerelésű termékek (ásványvíz, állateledel, WC-papír, alapvető élelmiszerek, stb.) tartoznak, ugyanakkor a hűtőkocsis kiszállításnak köszönhetően ma már egyre többen tesznek virtuális kosaraikba tejterméket, mirelitárut, zöldséget vagy éppen hús terméket is. Ezért is erőforrásigényes egy online élelmiszerbolt működtetése, hiszen nagy raktárkészletet, ügyfélszolgálatot, a házhoz szállításhoz szükséges hűtőkocsis logisztikai rendszert kell fenntartani, és persze folyamatosan fejleszteni, fejlődni kell, követve az online világ diktálta trendeket. Az online bevásárlás a GRoby esetében azonban már több éve jól működő, bejáratott csatorna, amit eladási számaik is alátámasztanak: mára forgalmuk ötödét a webshopból érkező megrendelések adják.

Megérezve az új idők szelét és látva az új igényeket a GRoby egy jó nagyot előre az elmúlt hónapokban egy új, hazánkban még új keletű fejlesztéssel. Az, hogy egy cég mobilra optimalizált oldalt fejleszt szinte már alapkövetelménynek számít. A GRoby esetében a nagy dobás az, hogy megkímélnek minket attól, hogy otthon a gép elé ülve kelljen leadnunk megrendelésünket, helyette kihasználtatják velünk okostelefonunk kameráját. Hogy mit jelent ez? Elég, ha megfogjuk telefonunkat, és segítségével beolvassuk az termékek vonalkódját. A fejlesztésnek köszönhetően a vevő azonnal látja, hogy van-e a keresett termékből éppen a webshopban, mennyibe kerül a tétel, és akár azonnal el is tudja küldeni a megrendelést. A GRoby ezzel a fejlesztéssel egyrészt a vásárlók még nagyobb kényelmét szolgáltja - vonalkód a fogyasztó számára is értelmet nyer és kényelmet ad- , másrészt kihasználja a gyorsan forgó termékekben rejlő előnyt, hiszen ez a fejlesztés kimondottan ezen termékek esetében lehet sikeres.

A lehetőség tehát megvan, hogy online töltsük fel hűtőszekrényünket, döntse el mindenki saját belátása szerint, hogy ezt a kényelmes módszert választja-e, vagy éppen marad a hagyományos szagolgatós, minden terméket végigtapogatós módszernél. Azonban ha az online shopping mellett döntünk – legyen szó akár FMCG, akár más termékről – az alábbi néhány alapszabályt feltétlenül tartsuk szem előtt.

Néhány jó tanácsa a biztonságos online vásárláshoz:

  • Ne dőljünk be a gyanúsan kedvező ajánlatoknak
  • Ismerjük fel a hamis weboldalakat
  • Óvatosan adjuk ki személyes adatainkat
  • Csak titkosított oldalon vásároljunk
  • Használjunk külön bankkártyát online vásárlásokhoz
  • Használjunk erős jelszavakat
  • Mentsük le a nyugtákat
  • Éljünk a visszatérítés lehetőségével

Szabó-Princz Orsolya


forrás:
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése