2013. október 10., csütörtök

Happy Birthday Adverts



Születésnapokról megemlékezni nem csak mi, magánemberek szeretünk, de bizony a cégek is szívesen ünneplik magukat. Erre egy fantasztikus példa a Honda „Hands” kisfilm, amellyel idén nyáron rukkolt elő a Honda, méghozzá 65. születésnapját ünnepli meglehetősen méltó módon ezzel a kisfilmmel.

Honda „Hands”
A kisfilm (itt megnézhető) remek apropót adott számunkra arra, hogy körbenézzünk, más cégek hogyan ünneplik saját születésnapjukat, vagy ha épp nem is saját maguk népszerűsítésére használják fel ezt a pogány ünnepet, akkor hogyan alkalmazzák a születésnap témakörét a vásárlók befolyásolására. Íme, néhány példa, amiről MI úgy gondoljuk, hogy jól sikerült.

Születésnapi felmérés
Nemrég ünnepelte 5. születésnapját az App Store. Az eseményről az amerikai eBay is megemlékezett méghozzá meglehetősen rendhagyó módon, egy mini felméréssel. A felmérésben résztvevő 200 főt arra kérték, hogy négy kerek napon át ne használják okostelefonjuk egyetlen alkalmazását sem. És hogy mindezt miért? A felmérés készítői arra voltak kíváncsiak, hogy az okosotelefonok és app-ok uralta világunkban mennyire tudunk meglenni az említett kütyük, alkalmazások nélkül, és ha ki is bírjuk a négy napot nélkülük, mi történik akkor, mikor a kényszerszünet után újra visszakapjuk alkalmazásainkat.

A felmérésben résztvevők egyharmada nem bírta ki a négy napot kedvenc alkalmazásai nélkül. Volt, aki úgy jellemezte ezt a néhány napot, mintha láncdohányosként próbálna egyik napról a másikra leállni a cigarettázásról. És hogy mi történt azután, hogy visszatérhettek a résztvevők virtuális világukba? Bizony mérhetően boldogabbak, nyugodtabbak, sőt, még eredményesebbek is lettek amint újra használhatták kedvenc vagy éppen szükségesnek vélt mobil alkalmazásaikat. Nem hiszitek? Nézzétek meg a felmérés eredményeit grafikákon.





Születésnapi kreatívok
 
Tulipan Condoms
Advertising Agency: Young + Rubicam, Buenos Aires, Argentina

Viagra
Advertising Agency: Taxi, Canada

Dylon Fabric Dye: Birthday/Christmas, “Give clothes a second chance.”
Advertising Agency: Grey, Paris, France

3M Post-it: Birthday
Advertising Agency: Grey, Sao Paulo, Brazil

25th anniversary of Pizza Hut's Book-It literacy promotion program.
Khoa Le, Dallas, TX, USA

Fornet: "HAPPY BIRTHDAY"
Agency: Publicis, Italy


EMS Express: "Birthday cake" 
 Product: EMS Express
Agency: Strange Idea, Ad, China
        
Birthday Message: "LIGHTER"
Agency: Rafineri Advertising Agency, Turkey

 
Szabó-Princz Orsolya


forrás:
http://beszeljukmac.com/
http://cdn.iphonehacks.com/wp-content/uploads/2013/07/life-without-apps.jpg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése