2014. április 13., vasárnap

Okos, letéphető reklámok

Bár a komoly, nagy, multi cégek esetében meglehetősen ritkán – talán inkább sosem – találkozhatunk a klasszikus, „telefonszám letépős” reklámmegoldással, mégis egy igen gyakori reklámmegjelenésről van szó, amely hatalmas teret hódított és teszi ezt most is, azóta, hogy feltalálták a telefont. Hogy mi ennek az oka? Talán leginkább az, hogy egy nagyon egyszerű, praktikus, gyorsan, még házilag is könnyen kivitelezhető megoldásról van szó, amely - ha hó helyre kerül elhelyezésre – széles tömegekhez is elérhet. Gondoljunk csak a buszmegállókra – ki nem látott már várakozás közbe egy-egy ilyen hirdetést? Kezeket fel, aki még egyet sem olvasott el közülük! Na, ugye! :)

Jelen cikkünkkel az a célunk, hogy bemutassuk Nektek, hogy a lehető legegyszerűbb, legkevésbé értékelt, legunalmasabb reklámmegjelenésnek sem kell mindig ugyan olyannak lennie, bizony ezekbe a hirdetésekbe is lehet – és szerintünk kell is – kreativitást csempészni, pláne akkor, ha szeretnénk kitűnni a tömegből. És hát persze, hogy szeretnénk! Hiszen ezért reklámozunk vagy így, vagy úgy.


Balett óra

Személyi edző

Bikini-vonal igazítás

Fitness edző

Gyerek hajvágó szalon

Fogyasztó stúdió

Zongoratanár

Jamaicai hajszalon

Fogászat



Szabó-Princz Orsolya

Forrás:
http://www.boredpanda.com