2013. szeptember 12., csütörtök

Elbaltázott reklámhelyek



Reklámzaj, konkurenciaharc, csökkenő árbevétel, immunitás a hirdetések iránt, gazdasági válság. Ismerős kifejezések, ugye? Gyakran emlegetik őket kreatív szakemberek (is). De bizony mindezekre fittyet hány a megrendelő, hiszen az ő szeme előtt egyedül az eredményesség lebeg. Így a kreatív szakember mindent megtesz az elégedettség és az eredményesség jegyében. Ennek azonban kétes eredményei (is) lehetnek. Vagy egészen extrém és meghökkentő megoldást sikerül kitalálni – aminek az eredményessége kérdéses, vagy pedig a gyorsaság és a „legyünk ott minél több helyen minél hamarabb” elv érvényesül, amiből olykor furcsa helyzetek születhetnek – ami az elégedettségre hathat ki negatív módon. Mindkét verzióra hoztunk néhány példát.

És hogy mindezzel MI a célunk? A szórakoztatáson túl mindenképpen szeretnénk felhívni a figyelmet egyrészt a „kevesebb sokszor több” alapelvre, másrészt pedig arra, hogy mindenképpen járjunk utána, hogy az irodában megszületett kreatív hol, hogyan kel életre a nagyvilágban, elkerülve ezzel a kínos bakikat.

Extrém megoldások

Axe – Emergency Exit McCann Lowe, Belgium

Különleges hirdetési hely – saját testünk, Leo Burnett Iberia

Mozgó hirdetési felület, DDB Auckland

Szívószál, mint hirdetési felület, Leo Burnett Shanghai

Egy újabb mozgó reklám: a BuyMyFace.com oldal segítségével saját arcunkon is hirdethetünk,
a bevételből fedezve mondjuk a továbbtanulásunk költségeit.

Elbaltázott megoldások

Balul elsült járműreklám

Vajon szívesen ülünk fel ezek után a Turkish Airlines járataira?

Ugye minden weboldal rémálma a 404 oldal?!

Egy mozdulattal lesz a kedvenc kávénk leszólva…

Upsz! Ez esetben lehet, hogy inkább előre ülünk a taxiba, hogy ne kelljen kényes helyen tapogatóznunk.
 
Reméljük, hogy hasznosnak találtátok összeállításunkat!

Szabó-Princz Orsolya

Forrás: 
http://adage.com
http://www.boredpanda.com
http://www.123inspiration.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése