2013. szeptember 5., csütörtök

Drogellenes kampányok

Elkezdődött a suli, becsengettek mindenhol. Nem mindegy azonban, hogy kikkel kerülnek kapcsolatba a gyerekek akár az iskolában, akár azon kívül. Kati, Ica, Gina, Zsuzsi, Brigi – kedves kis lánycsapatnak tűnnek, de vajon igazán jó barátok ők?

Persze, nem állítjuk mi, hogy ezek a nevek nem tartozhatnak valós személyekhez, kedves, mosolygós kicsi és kevésbé kicsi lányokhoz. De a gyakorlott bulizók – és remélhetőleg szülők - a felsorolt nevek hallatán gyanakodhatnak, hogy nem pusztán barátnőkről, hanem dizájnerdrogokról van szó. Sajnos ezek azok a szerek, amelyek az utóbbi időben vezetik a droghasználati toplistákat, és hogy pontosan hány féle létezik belőlük, még megbecsülni is nehéz, hiszen szinte napról napra növekszik a számuk.

És hogy miért foglalkozunk ezzel a témával éppen most? Sajnos évek óta tudjuk, hogy bár Európában stagnál, Magyarországon folyamatosan nő a drogokat próbáló fiatalok aránya, és sajnos a hazai fiatalok drogfogyasztása meghaladja az európai átlagot. Persze számos intézkedés próbálja védeni a fiatalkorúakat. Sokak szerint, például jó megoldás lehet, hogy az iskolákban rendőrök őrzik a kiskorúakat, sokan azonban úgy vélekednek, tömegeket kriminalizálhat ez az új program.

MI most a figyelemfelkeltés erejét szeretnénk felhasználni néhány meghökkentő, rémisztő, elrettentő drogellenes kampányfotóval.














Szabó-Princz Orsolya

Forrás:
http://www.nyest.hu
http://nol.hu
http://alfahir.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése